ÉLETIGE, 2001. MÁRCIUS

"Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült" (Lk. 15,32).

Ez a mondat, amelyet biztosan ismersz, és amely Isten nagyságát és irgalmát akarja nekünk bemutatni, a tékozló fiúról szóló példabeszéd végén található. Egyben ez a mondat zárja le Lukács evangéliumának azt a fejezetét, melyben Jézus még két másik példabeszéddel is ugyanezt a mondanivalót húzza alá.

Emlékszel az elveszett bárány történetére, melyben a gazda, hogy megkeresse azt az egyet, otthagyja a sivatagban a többi kilencvenkilencet? 1

Vagy emlékszel az elveszett drachmáról szóló elbeszélésre, az asszonyra, aki miután megtalálta azt, összehívta barátnőit és szomszédait, hogy vele együtt örvendjenek? 2

"Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült".

Olyan szavak ezek, melyeket Isten hozzád és minden keresztényhez intéz. Arra hív meg általuk, hogy vele együtt örvendezzünk, ünnepeljünk és vegyünk részt az örömében, amit a bűnös, korábban elveszett majd megtalált ember visszatérésekor érez. A példabeszédben ezeket a szavakat az apa idősebbik fiának mondja, aki egész életét megosztotta vele, de aki egy kemény munkával teli nap után visszautasítja, hogy belépjen a házba, ahol testvére visszatérését ünneplik.

Az apa hűséges fia elé siet, ugyanúgy, mint ahogyan elébe ment elveszett fiának is, és próbálja meggyőzni őt. De nyilvánvaló ellentét feszül az apa és a nagyobbik fiú érzései között: az apában ott a mérték nélküli szeretet és a hatalmas öröm, melyet szeretne, ha mindenki megosztana vele; a fiú viszont tele van megvetéssel és féltékenységgel testvére iránt, akit nem ismer el többé annak. Ezt mondja ugyanis róla: "ez a te fiad, aki vagyonodat eltékozolta". 3

Az apa szeretete és fia visszatérése fölötti öröme még inkább felszínre hozza a másikban a neheztelést, ami által nyilvánvalóvá válik, hogy hideg, sőt, mondhatnánk, helytelen kapcsolatban áll apjával. Ezt a fiút nyomasztja a munka, az, hogy teljesítse kötelességét, és apját nem gyermeki módon szereti. Inkább azt mondhatnánk, hogy engedelmeskedik neki, mint egy gazdának.

"Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült".

Ezekkel a szavakkal Jézus felhívja a figyelmet egy veszélyre, melynek te is kiteheted magad: hogy leéld életedet saját tökéletességed keresésére alapozva, azért, hogy derék ember váljék belőled, miközben megítéled nálad kevésbé tökéletes testvéreidet. Ha ugyanis te a "tökéletességhez" ragaszkodsz, önmagadat építed, önmagadat töltöd be, tele vagy öncsodálattal. Úgy teszel, mint az otthon maradt fiú, aki saját érdemeit emlegeti föl apjának: "nézd, annyi esztendeje szolgálok már neked, soha meg nem szegtem parancsaidat". 4

"Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült".

Szavaival Jézus szembehelyezkedik azzal a viselkedésmóddal, amely szerint az Istennel való kapcsolat a parancsolatok megtartásában merülne ki. De ez még nem minden. Ennek a zsidó hagyomány is tudatában volt.

Ebben a példabeszédben Jézus fénybe helyezi az isteni Szeretetet, bemutatva, hogy Isten lép elsőként az ember felé, mert Ő a Szeretet, anélkül, hogy mérlegelné azt, hogy megérdemli-e vagy sem; de azt akarja, hogy az ember megnyíljon felé, és hiteles életközösséget hozzon létre vele. Természetesen érthető, hogy a legnagyobb akadály a Szeretet-Isten előtt pontosan azoknak az élete, akik halmozzák az akciókat és a műveket, míg Isten a szívüket kérné tőlük.

"Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült".

Ezekkel a szavakkal Jézus téged is meghív arra, hogy a bűnösökkel szemben ugyanazzal a mérték nélküli szeretettel viseltessél, mint ahogyan az Atya szereti őket.

Arra hív meg téged, hogy ne a saját mértéked szerint ítéld meg azt a szeretetet, melyet az Atya tanúsít bármely ember iránt. Azzal, hogy nagyobbik fiát arra kérte, hogy ossza meg vele másik fia visszatérte feletti örömét, az Atya tőled is gondolkodásmódbeli változást kíván: gyakorlatilag fivérként illetve nővérként kell befogadnod azokat a férfiakat és nőket is, akik iránt különben csak megvetést és felsőbbrendűségi érzést táplálnál. Ez igazi megtérésre indít majd téged, mert meg fog tisztítani attól a meggyőződéstől, hogy jobb vagy a másiknál; el fogod kerülni a vallási megkülönböztetéseket, és be fogod tudni fogadni az üdvösséget, Isten szeretetének tiszta ajándékát, amelyet Jézusnak köszönhetsz.

Chiara Lubich


1 V.ö.: Lk 15,4-7.
2 V.ö.: Lk 15,8-10.
3 V.ö.: Lk 15,30.
4 Lk 15,29


A szöveg WinWord 6 formátumban letölthető!