ÉLETIGE 2002. DECEMBER

"Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint." (Lk 1,38)

Ezeket a szavakat mondta Mária isteni kalandjának kezdetén, amikor az angyal felfedte előtte Istennek azt a tervét, hogy ő lesz a Messiás édesanyja. Mielőtt azonban beleegyezett volna, meg akart győződni arról, hogy Isten valóban ezt akarja-e. Amint azonban megbizonyosodott erről, egy pillanatig sem habozott, szívből azonosult vele. Ettől kezdve mindig, teljes mértékben az Ő akaratára hagyatkozott, még a legfájdalmasabb, legtragikusabb helyzetekben is.

Mivel nem a saját akaratát tette, hanem Istenét, mivel teljes mértékben bízott abban, amit Isten kért tőle, boldognak mondja őt minden nemzedék (v.ö.: Lk 1,48). Személyisége pedig oly mértékben kiteljesedett, hogy ő lett a Nő, a szó igazi értelmében.

Ha tehát Isten akaratát tesszük, annak az a gyümölcse, hogy megvalósítjuk személyiségünket, eljutunk a teljes szabadságra, létünk eléri igazi kiteljesedését. Ő ugyanis öröktől fogva elgondolt bennünket és szeretett minket, mindig ott voltunk a szívében. Isten előttünk is fel akarja fedni, hogy mit tervezett el rólunk; meg akarja ismertetni velünk igazi lényünket – ahogy Máriával tette. Mintha így szólna hozzánk: "Akarod, hogy belőled és egész életedből remekművet alkossak? Kövesd azt az utat, amelyet mutatok neked, és azzá válsz, aki mindig is voltál a szívemben. Mert én öröktől fogva elgondoltalak és szerettelek, kimondtam a nevedet. Azzal, hogy elmondom neked akaratomat, kinyilatkoztatom igazi énedet."

 

Isten akarata tehát nem kényszer, amely korlátoz bennünket, hanem irántunk való szeretetének, rólunk alkotott tervének kinyilvánítása. Magasztos, mint Ő; vonzó és magával ragadó, mint az Ő arca: maga Isten az, aki nekünk ajándékozza önmagát. Akarata olyan, mint egy aranyszál, egy isteni vezérfonál, amely át- meg átszövi földi és másvilági életünket. Az örökkévalóságtól az örökkévalóságig ível: Isten elméjéből indul, végigvezet a földi életen, és a Mennyországban folytatódik.

Isten azonban terve teljes megvalósulásához kéri az én és a te beleegyezésedet, ahogyan Máriától is kérte. Csak így valósulhat meg az az ige, amelyet rólam és rólad kimondott. Ezért mi is, mint Mária, meghívást kaptunk arra, hogy ezt válaszoljuk:

"Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint."

Természetesen nem mindig világos, hogy mi az akarata. Ahogy Mária tette, nekünk is kérnünk kell a fényt, hogy megértsük, mit kér tőlünk. Jól, teljesen nyitottan kell hallgatnunk Isten bennünk szóló hangjára. Ha szükséges, tanácsot kell kérnünk valakitől, aki segíteni tud nekünk. Ha viszont egyszer megértettük, hogy mit akar, mondjunk azonnal "igen"-t. Ha ugyanis felismerjük, hogy az Ő akarata a lehetséges legnagyobb és legjobb dolog az életünkben, akkor majd nem beletörődéssel fogadjuk, hogy Isten akaratát "kell" tennünk, hanem örülni fogunk annak, hogy megtehetjük amit kíván, a tervei szerint élhetünk, hogy megvalósuljon mindaz, amit elgondolt rólunk. Ez a legjobb és a legbölcsebb, amit tehetünk.

"Az Úr szolgáló leánya vagyok" – Máriának ez a mondata egyben a mi szeretettel teli válaszunk is Isten szeretetére. Ezek a szavak megtartanak bennünket abban, hogy mindig Isten felé forduljunk, hallgatva Őt, engedelmeskedve Neki; azzal az egyetlen vággyal, hogy teljesítsük akaratát, és így olyanná váljunk, amilyennek Ő szeretné.

Ennek ellenére néha előfordul, hogy abszurdnak látszik, amit tőlünk kér. Úgy tűnik, jobb lenne másként cselekedni, szeretnénk saját kezünkbe venni életünket, egyenesen tanácsot szeretnénk adni Istennek, sőt meg akarjuk mondani neki, hogy mit tegyen és mit ne. De ha hiszek abban, hogy Isten a szeretet és bízom Benne, akkor tudom, hogy a javamat és mások javát szolgálja mindaz, amit számomra és a körülöttem lévők számára készített. Tehát átadom magam akaratának, teljes bizalommal rá hagyatkozom, egész valómmal azt teszem, míg eggyé nem válok vele. Mert tudom, hogy ha befogadom az Ő akaratát, ezzel Őt magát fogadom be, Őt ölelem magamhoz, Belőle táplálkozom.

El kell hinnünk, hogy semmi sem történik véletlenül. Nem hiábavaló semmilyen örömteli, semleges vagy fájdalmas esemény, semmilyen találkozás, családi, munkahelyi vagy iskolai helyzet, fizikai vagy erkölcsi állapot. A különböző események, helyzetek vagy emberek Isten üzenetei számunkra. Mindezek hozzájárulnak Isten tervének megvalósulásához. Ezt a tervet lassan-lassan, napról napra fogjuk felfedezni, ha úgy tesszük az Ő akaratát, mint Mária.

"Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint."

Hogyan éljük tehát ezt az igét? Igent mondani Isten igéjére konkrétan azt jelenti, hogy minden pillanatban maradéktalanul és jól tesszük meg azt, amit kér tőlünk. Egészen bele kell merülnünk az adott tevékenységbe, elfelejtve minden mást, elveszítve azokat a gondolatainkat, vágyainkat, emlékeinket és tennivalóinkat, amelyek másra irányulnak.

Minden alkalommal, amikor Isten akarata fájdalmas, örömteli vagy közömbös számunkra, ezt ismételhetjük: "történjék velem szavaid szerint", vagy azt, amit Jézus tanított nekünk a Miatyánkban: "legyen meg a te akaratod". Mondjuk ezt minden cselekedetünk előtt: "történjék", "legyen meg". Így pillanatról pillanatra kövenként állítjuk össze életünk csodálatos, egyedülálló és megismételhetetlen mozaikját, melyet az Úr öröktől fogva elgondolt számunkra.

Chiara Lubich


A szöveg WinWord 6 formátumban letölthető!

(Ha a böngésződ letöltés helyett megnyitná a fájlt, akkor nyomd a bal Shift gombot kattintás közben, úgy talán sikerül...)