NOVEMBER

Hívás

Megváltó Szó

Ha ültél vagy járkáltál már fel s alá telefon mellett, izgatottan várva, hogy csörren-e — akkor tudod, milyen jelentősége lehet egy hívásnak életünkben. — S akkor ez a hívás szónak még nagyon is hétköznapi használata. Mennyivel nagyobb dolog, ha az ember egész életét, személyiségét érintő meghívásra, hivatásra gondolunk. Emberi értelemben is nagyszerű lehet ez, vagyis egy olyan feladat, melyet a többiek javára kell betöltenünk. De miért mondja a köznyelv is az ilyet, a szolgálatra szánt életet éppen HÍVatásnak? Ki is hív, hogyan hív?

Számunkra, Krisztus-követők számára egyértelmű (kellene legyen), hogy minden Istenből indul ki. Magunkat, létünket Tőle kaptuk, és Felőle nézve értjük meg igazán. Hiszen Ő a Teremtőnk. A hívás is Tőle jön: szolgálatra, elkötelezett életre, nagy horderejű és mindennapi dolgokban. Végső soron Tőle jön ez a meghívás is, melyet most a Nagy Jubileum esztendeje, vagy éppen ez a kiadvány közvetít számodra, számotokra!

Isten tehát az, aki hív: Őbelőle érthetjük meg ennek a szónak jelentését. Ő pedig, aki "A" szeretet, hívásával saját lényegét: szeretetét mutatja ki irántunk, emberek felé, minden körülmények között (vö. Ter 3, 8-9). Elsősorban tehát magához hív (vö. Mt 8, 19-22): meg akarja osztani velünk, veled saját életét, a szentháromságos életet! Nagyszerű, szinte hihetetlen dolog ez, elgondolkoztál-e már rajta?! A Szentírás lépten-nyomon tanúskodik róla (pl.: 1Kor 3, 16.).

Ám ezt az isteni életre szóló meghívottságot nem valami csak kevesek által elérhető, esetleg ijesztő misztikus "lebegés" módjára kell elképzelned. Hívásunk, hivatásunk hétköznapi szeretetre szól. Az isteni hívás megmozgat, elindít, társainkhoz küld (2Pét 1, 10.), s rajtuk keresztül egyszerűen belevisz a szentháromságos életbe. A hétköznapi megszólításokból kikerekedhet az Istennel való beszélgetés nyelve. Társadhoz fordulsz, s örömmel fedezed föl, hogy, ha valódi szeretettel szereted őt, egy idő után már Isten is bekapcsolódott a beszélgetésbe, sőt az életetekbe — hiszen ezt "biztosra" megígérte! (Mt 18, 20). S ez az együtt-élés , ha mások számára látható, már a hívás továbbadása… Mert bátorítanunk kell egymást Isten hívásának közvetítésével (vö.: Mk 10, 46-52.)

Összefoglalva tehát:

  • Isten a hivatásban megosztja velünk életét, azaz szeret;
  • erre a meghívásra válaszolva mi is megosztjuk egymással életünket: szeretjük egymást;
  • osztozó életünk jellé válik, és másokat is hív, hogy ők is kapcsolódjanak be a szeretet-életbe: tartozzanak ők is (tartozzunk együtt) Istenhez.

Urunk, köszönjük, hogy nem mondasz le rólunk sem, hanem újra meg újra hívsz! Segíts, hogy hívásod nyomán szeretni kezdjünk, felfedezzük sajátos hivatásunkat, és ebben a szeretetben eggyé váljunk Veled, és közösséggé egymással!

Tanúk — Szentjeink

Boldog Özséb

Esztergomban, Magyarország akkori fővárosában született 1200 körül. Életrajzírója szerény, hallgatag, komoly fiúnak jellemzi. Szembetűnő volt, ahogyan a magányt szerette. Hosszú imák, böjt, elmélkedések érlelték papi hivatását.

Vágyódott a pilisi erdők vadonába, de tervének keresztülvitelében a tatárjárás késleltette. Esztergomi kanonokként azonban mély lelki kapcsolatot tartott a Pilisben élő remetékkel. Így lassan megérlelődött benne az elhatározás, ami gyermekkora óta benne volt: beállt ő is remetének a pilisi hegyekbe. Az óhajtott magányban az út a szenvedések keresztútján át vezetett. Feladatának a kor sötét erkölcsi viszonyai között a lelki élet megújítását tekintette. Érezte, kevés a szó; tett, példaadás, engesztelés kell. Kortársai lelkéhez csak úgy férhet hozzá, ha saját életével mutat példát.

A pilisi remete első ténykedése az volt, hogy hármas barlangja alatt, a forrás mellé letűzte a keresztet. "In cruce salus" – keresztben az üdvösség: ez volt jelszava és meggyőződése. Az ő nyomán szaporodtak el a keresztek a Pilisben az utak mentén, házak előtt.

Egy alkalommal csodálatos látomásban részesült, amely döntő volt további életútjára. Egy éjjel, ima közben az erdő mélyén sok apró lángot látott meg. Ezek a lángocskák egymás felé tartottak, végül tüzes fénynyalábbá olvadtak össze. Úgy érezte, hogy ez a különös dolog égi jel, figyelmeztetés, hogy egyesítse a szétszórtan élő remetéket. Belátta, hogy ő egyedül kevés, összefogásra van szükség. Sorra járta az ország remetetelepeit, és egy közösséggé szervezte őket. Húsz éven át irányította rendjét, melyet Remete Szent Pál oltalmába ajánlott. Hívása maradandó értéket hozott létre, a pálos rend ma is jelen van az Egyházban.

Tanúk — ma

Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy ha csak tudok, naponta elmegyek misére, mert éreztem, hogy válaszolnom kell Jézus hívására, aki nap mint nap vár a tabernákulumban. Már érlelődött bennem ez az elhatározás, amikor a nagymamám nagyon beteg lett, és hamarosan átköltözött a mennyországba. Ő napi áldozó volt. Éreztem, nem hagyhatom, hogy eggyel kevesebben járjanak ezentúl misére.

Azóta nagyon sokat jelent számomra a napi áldozás, Jézussal való találkozás.

Ez persze sokszor áldozatot kér tőlem, hogy hamarabb felkeljek, vagy lemondjak egy-egy programomról, vagy vállaljam nem hívő barátaim előtt, hova megyek.

Tavaly külföldön töltöttem egy évet, és először nem volt könnyű felfedezni, hogy hol és mikor tudok misére járni. Egy nap például csak egy nagyon messzi templomban tudtam misét, és fáradt voltam, nem volt kedvem ezért annyit utazni. Szívesebben pihentem volna… de belülről valami nem hagyott békén. Végül felkerekedtem és elmetróztam a misére. Jézus válasza nem váratott magára: a mise után egy ingyenes koncert volt, amilyenre már régóta szerettem volna elmenni.

Egy másik alkalommal egy újdonsült, szintén külföldi barátnőm hívott, hogy menjünk együtt sétálni a belvárosba, de én még nem voltam aznap misén. Először féltem elmondani neki, hogy nekem még ilyen programom van… de aztán vettem egy nagy levegőt. Nagy meglepetésemre kiderült, hogy otthon ő is jár vasárnaponként templomba, de amióta eljött otthonról, nem akart egyedül elmenni, és most nagyon örült, hogy elkísérhet engem.

Persze az is megesik, hogy legyőz a lustaság vagy a kényelmesség, és egy-egy nap kimarad. Ezek azok a napok, ahol igazán érzem, mennyire életem részévé vált, hogy megbeszéljem Jézussal a hétköznapok apróbb és nagyobb döntéseit, rábízzam az örömeimet és nehézségeimet, hogy belőle táplálkozzam.

Eszter

Ünnep

November, lehulló falevelek, ősz. Mind az elmúlást juttatja eszünkbe. Bár még elevenen él emlékezetünkben a nyár önfeledtsége, a napsütés és az élő természet, nem feledkezhetünk el arról sem, hogy életünk egyik legfontosabb pillanata az a perc lesz, amikor eltávozunk ebből a világból. Mindenki elmegy, de nem mindegy, hogyan! Az, hogy ki mit hagy maga után a fiatalabb nemzedékek számára, tőle függ! Minden újszülött élet egy esély a világ számára, hogy valami jó, tiszta és szép történik vele. Jó, tiszta és szép, mint amilyen Árpád-házi Szent Erzsébet élete volt. Ő nagybetűs EMBER tudott maradni élete végéig, még akkor is, amikor lett volna lehetősége elfelejteni a nélkülözőket, a rászorulókat. Erzsébet egyszer ezt mondta: "igyekezzünk az embereket felvidítani". Mondta és tette is ezt, ugyanúgy, mint az a sok-sok magyar szent és boldog, akiket szintén e hónapban ünnepel az Egyház; mert komolynak lenni és komornak lenni nem ugyanaz! Főleg nem akkor, amikor elkezdődik az Advent, s boldog várakozással kell megtelnie szívünknek, amint Krisztus eljövetele egyre közeledik, mert "élet csak ott van igazán, ahol Isten is van" (Ernst Jünger).


Kérdések

  • Mire hív Isten?
  • Hogyan hív Isten? Mik a jelei?
  • Ha még nem tudod, hogy mire hívott Isten, mi segít abban, hogy felismerd az Ő akaratát?
  • Van-e olyan ember a környezetedben, akiről tudod, hogy megtalálta a hivatását? Miből látszik ez rajta?
  • Krisztusi életet élő közösségetek van? Érdemes oda másokat meghívni? Mi tehetné vonzóbbá?

Biztató

  • Ha vannak olyanok, akik eltávolodtak a közösségetektől, keressétek meg őket, és hívjátok meg újból!
  • Imádkozzatok egyénileg és közösségben a hivatásotokért!
  • Akár tartozol közösséghez, akár nem, keress valakit, akivel legalább egy alkalommal közösen imádkoztok!
  • Keressétek meg, van-e környezetetekben hivatásgondozó lelkigyakorlat! Alkalomadtán igyekezzetek részt venni rajta!