A hitbeli tapasztalat megosztása a teológiában és a katekumenátusban

Kiss Imre előadása

Alaptézis:

A felnőttek hitbe való bevezetéséhez és szentségekhez vezetéséhez nem elég kezükbe adni egy könyvet, legyen az a legkorszerűbb hitbemutatás vagy akár maga a Szentírás.

A katekumenátus új rendje szerint a felnőtt (vagy a fiatal és a gyermek) hittanulókat az életre - az evangélium szerinti életre - kell elvezetni. Nem elég a hitről bizonyos ismereteket szerezniük. Arra van szükségük, hogy katekétáik és a keresztény közösség segitségével eljussanak az igazi megtérésre, az Istennek és az egyháznak átadott életre; illetve arra van szükségük, hogy tapasztalatot szerezzenek arról, hogy a Szentírás "igaz", igazolódik mindennapi életükben; és hogy Isten belép az életünkbe, vagyis Ő élő Isten, és közeli Isten.

1.) Mit értünk a keresztény "tapasztalaton"?

Bibliai példák

A tapasztalat-megtapasztalás fogalma korunkban ismét fontossá lett a teológiában és a keresztény élet gyakorlatában. Mint ahogy fontos volt már a zsidóság és az apostoli egyház életében is (de háttérbe szorult az elmult századok során) 1.

Tapasztalaton, megtapasztaláson vagy élményen Isten közelségének, cselekvésének, műveinek, szeretetének megélését-tapasztalását értjük. Ez nem csak passzívan értendő: hogy rácsodálkozok Isten tetteire a történelemben vagy saját történetemben, hanem aktivan is: hogy valamiképpen interaktiv kapcsolatba kerülök Istennel. A jelen előadásban inkább a tapasztalatnak erről a második fajtájáról szeretnék beszélni.

Ilyen pl. Péter tapasztalata Jézus hatalmáról, amit a vízen járás csodájában élt át. Ha Péter nem indul el a vízen (ha maga nem válaszol aktivan Jézus hivására), nem tapasztalja meg Jézus erejét – csak kívülről rácsodálkozik, hogy Jézus a vízen jár.

Vagy amikor másutt Péter válaszol az Úrnak: "Uram a Te szavadra kivetem a hálót" - (Lk 5). Nem elég Péter intellektuális hite Jézusban. Hitének cselekedetté kell válnia. S ily módon a cselekvésben, a tettben, saját tettében (amelyben Isten kegyelme is sajátosan működni kezd) éli át, hogy ki ez a Jézus. (Ugyanakkor maximálisan átéli azt is, hogy ez nem az ő teljesítménye, hanem Isten ajándéka! Nincs oka a dicsekvésre. Ezért mondja: "Uram menj el tőlem, bűnös ember vagyok".)

Vagy a hetvenkét tanítvány visszatérésükkor ugyanerről tanúskodik. Jézus küldetésének, Jézus szavának engedelmeskedtek, s most ezzel térnek vissza: "Uram a Te nevedre még az ördögök is engedelmeskednek nekünk." (Lk 10)

Hasonlóan a kenyérszaporítás alkalmával. Jézus bevonja a tanítványokat isteni csodájába: "Ti adjatok nekik enni!" S a tanítványok megtapasztalják Jézus hatalmát, az ő kezük között, kezük által történik a csoda.

Tehát a tapasztalat dialektikája általában ez: a keresztény engedelmeskedik Isten szavának, és ebben az engedelmességben, követésben megtapasztalja magát Istent, az Ó jelenlétét, működését; vele találkozik, s ennek következtében növekszik a hite: leborul és magasztalja Istent..; illetve egyúttal növekszik szeretete is, mint Zakeus esetében: "Nézd Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, s ha valakit megcsaltam valamivel, négyannyit adok helyette" (Lk 19,8).

2.) A tapasztalat teológiai értéke - az egyházi megnyilatkozásokban

A tapasztalat teológiai értékét a a II. Vatikáni Zsinaton és azóta eltelt időben fedezték fel újra , mint a teológiai megismerés forrását, mint lényegi teológiai helyet, locus teologicus-t2.

A hiteles keresztény tapasztalat képessé tesz arra, hogy Istent, Krisztust, a Szentlelket, az Egyházat és más isteni valóságokat, mint konkrét valóságokat fogjuk fel. Kapcsolatba hoz ezekkel és képessé tesz, hogy levonjuk a belőlük következő, életünk gyakorlatát meghatározó magatartásformákat.

A tapasztalatnak nemcsak az életre van hatása, hanem a megismerésre is, mert lehetővé teszi, hogy mélyebben behatoljuk a hit igazságaiba, s különösen annak forrásaiba – a Szentírásba és a Hagyományba3. Hiszen ez a behatolás feltételezi is a tapasztalatot, illetve a megtapasztalásra irányul, erre hív meg. Ezért olyan jelentős a tapasztalat a keresztény élet és a teológia számára4

Aostai Szent Anzelm azt mondja: "Aki nem hisz, az nem ért, mert aki nem hisz, az nem tapasztal, s aki nem tapasztal, az nem ismer" (De incarnatione Verbi 1) 5.

Tudjuk azt is, hogy az ortodox teológia számára mennyire vitán felül áll a keresztény tapasztalat és a teológia egysége. "Teológia és misztika – írja V. Lossky – kölcsönösen fenntartják és kiegészítik egymást…"6

A katekument vagy bármiféle hittanulót, legyen az gyermek, fiatal vagy felnőtt erre a megtapasztalásra kell elvezetni. A Christus Dominus ezt mondja a hitoktatásról: "A hitoktatás célja, hogy az emberekben az ismeretek által megvilágított hit élő, tudatos és tevékeny legyen!" (14.)

Az Evangelii Nuntiandi szerint: "A katekézis igazi célja nem egyszerűen tudás közvetítése, hanem a keresztény életre való rávezetés" (44.) (Ugyanerről beszél a Catechesi Tradendae is, többek között a 14, 24 stb. pontban.)

A Hittudományi Főiskolák számára irt Kateketika Jegyzet megállapítja: "A katekézis nevelési célja: az ember bevezetése a keresztény életbe. Vagyis olyan emberré nevelni, aki kegyelmi életet él, a szeretetet a gyakorlatban (ön)tudatosan megvalósítja, aki az Egyház közösségében él és életével apostoli tevékenységet fejt ki…" (6. o.).

A hitújítás korában, amikor az egyházban előtérbe került a tanítás tisztaságának megvédése, eltolódott a hangsúly a tanra, illetve az apologetikára, a hitvédelemre. Az katolikus egyházban a hitújítóktól való félelemnek és a különböző karizmatikus személyiségektől vagy mozgalmaktól való tartózkodásnak hatására a 14.–20. századig kiszorult a keresztény életből és a teológiából a tapasztalás, mint "teológiai hely" Ma viszont ismét helyet kap már Chenu, Rahner és más zsinati teológusok írásaiban, s újabban a lelkipásztori vagy kateketikai témájú egyházi megnyilatkozásokban (pl. az OICA-ban, a Katekézis Általános Direktóriumában) valamint sajátosan az egyházi megújulási mozgalmakban is.

A KÁD7 a beavató katekézis alapvető jellemzőiről szólva ezt mondja:

"Ez az oktatás több az egyszerű ismeretközlésnél: az egész keresztény élet átadásáról, a "teljes keresztény beavatásáról" van szó, amely támogatja a Krisztus személyére koncentráló hiteles krisztuskövetést. A hit megismerésére és a belőle való életre nevel ugyanis oly módon, hogy az egész ember legmélyebb tapasztalataiban is érezze, hogy Isten Igéje teszi termékennyé." (67.p.)

Később az evangéliumi üzenet bemutatásának szabályairól szólva ezt írja:

"Jézus Krisztus földi életében teljesen emberi életet élt. Emberi kézzel dolgozott (…) emberi szívvel szeretett. Ezért Krisztus megteszi, hogy mindazt, amit életében átélt, mi az életünkkel Őbenne éljük, és Ő a maga életével mibennünk élje. A katekézis a Mester és tanítvány emberi tapasztalata közti azonosságért dolgozik, és megtanít úgy gondolkodni, mint Ő, úgy cselekedni, mint Ő, úgy szeretni, mint Ő. Közösségben élni Krisztussal és tapasztalni a kegyelem új életét." (116.p.)

.:Később: A bibliai katekézis segítséget ad az aktuális emberi élet értelmezéséhez azoknak a tapasztalatoknak a fényében, melyeket Izrael népe, Jézus Krisztus és az az egyházi közösség élt meg, melyben a föltámadott Krisztus Lelke él és működik szüntelen (117. p. ).

3.) A keresztény tapasztalat megosztása, a tanúságtétel

a) A Szentírásban

A hit forrása egy fajta megtapasztalás. Mivel a zsidó és keresztény hit lényegileg közösségi, közösségben átélt hit, ezért az Istenről, az Ő jóságáról, szabadításáról szerzett élményt, tapasztalatot természetesen kommunikálják is. Ez elsősorban Isten dicsőségére szolgál; másodsorban abban, aki elmondja az élményt növeli a hitetet, illetve a hallgatókban megerősíti azt.

Néhány példa.

A Zsoltárok könyvében:

70. Zsoltár
"Igazságodat hirdeti ajkam,
és szabadító tetteidet mindennap,
amiket megszámlálni sem tudok.
… csodáidat mindmáig hirdetem …
… Hadd hirdessem erős karodat
minden eljövendő nemzedéknek.

118. Zsoltár
Igazságodat hirdetem a nagy gyülekezetben,
ajkamat be nem zárom Uram jól tudod.
Igazságodat nem rejtem el szívemben,
hűségedet és segítségedet elbeszélem.
Nem titkolom irgalmasságodat és hűségedet
a nagy gyülekezet előtt.

Az Újszövetségben egyik legszebb példa az istenélmény, a lelki tapasztalat megosztására, amikor Mária Erzsébet előtt magasztaló, ujjongó imába kezd. Megelőzi ezt az angyali üdvözlet, amelynek alkalmával Mária párbeszédet folytat Istennel; hívására kimondja igenjét, s aztán elmegy rokonához, hogy szolgáljon. Erzsébetben nyitott szívre talál, ezért elmondja neki, amit megtapasztalt: "Az Úr tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát … nagy dolgot művelt velem Ő, a Hatalmas és a Szent". (Lk 1,48).

Az apostolok igehirdetése is egy megtapasztalásra alapozódott:

"Amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Az élet megjelent. Mi láttuk, tanúságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Azt hirdetjük tehát nektek, amit láttunk és hallottunk." (1Jn 1,1)

Ismerős VI. Pál mondása, amely az Evangelii Nuntiandiba is bekerült: "A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is". (41.p.)

b) Tapasztalatok megosztásának helye a pasztorációban, a katekézisben

Hitoktatásunknak és egész lelkipásztorkodásunknak a keresztény tapasztalatra (Isten szeretetének, jelenlétének, az evangélium erejének megtapasztalására) kell elvezetnie.

S ebben a távlatban egészen új helye van a tapasztalat elmondásának is.

Had' idézzek egy konkrét példát: . Egy jegyespárral első beszélgetésünket azzal fejeztük be, hogy a kereszténység: élet szeretetben. Akkor "értik meg", ha megpróbálnak Jézus szava szerint élni, amelyek mindig a szeretetre hívnak: igazi szeretetre, mely nem a szimpátián alapul, hanem mindenkit szeret. Meghivtam őket, határozzuk el, hogy a következő héten konkrétan próbálom szeretettel fordulni afelé, aki valami miatt nehéz számunkra. Következő találkozásunkkor a vőlegény sugárzó arccal mesélte, hogy volt egy kollegája, akit eleinte kedvelt, de aztán súlyosan összekülönböztek, s azóta ő "leírta", nem törődött vele. Most újre megpróbált közeledni felé, beszélgetni vele, valamit megdicsérni a munkájában. Az illető is viszonozta közeledését, s leomlott a köztük lévő fal.

Ez a fiatalember megtapasztalta, hogy Jézus szavai, "szeresd ellenségedet!" élhetők, és ezáltal átalakulnak az emberi kapcsolatok, megváltozhat az élet. Ha csak tanítok neki Isten szavának erejéről, az Isten szava iránti engedelmességről, vagy a szeretet hatalmáról, akkor lehet, hogy elfogadja azt, lehet, hogy vitatkozunk egymással, de nem éli át a saját életében.

Tehát szükséges egy meghívás! és időnként (a lelkivezetésben, a hittanórán, a katekumenátus során) szükséges a visszakérdezés (a "számonkérés") is. Ahhoz, hogy valaki elinduljon a keresztény tapasztalat útján, többnyire arra van szükség, hogy a pap, a katekéta maga is elmondja keresztény tapasztalatát a mindennapokból. "Amit láttunk, amit hallottunk, amit tapasztaltunk, arról beszélünk nektek..." - A személyes tanúságtétele "indítja be", inspirálja a hittanulót, hogy ő is tegyen hasonlóképpen, hogy "kipróbálja" azt, amit a másik (a katekéta vagy kezes) megtapasztalt, aminek szépségéről, öröméről tanúságot tett.

A katekumenátus azt a vonalat követi, amit az ősegyházi gyakorlat, amely elsősorban a keresztény életre, a megtérésre, a keresztény tapasztalatra vezette el a jelöltet. A KÁD a katekumenátus alapelveit az egész hitoktatásra irányadónak tartja; vagyis az egész hitoktatásnak a megtérésre és a jézusi életre kell nevelnie, (és be kell kapcsolnia a közösségbe, kapcsolódnia kell a liturgiához stb.)

Ami az életre, a keresztény tapasztalatra elvezetést illeti: gyermekhittanunk vagy prédkiációnk is ettől válik igazán életszerűvé, élővé, izgalmassá. A hitoktatásnak mindig alkalmazkodnia kell az életkori sajátosságokhoz. Pl. a kicsik (4-8 évesek) szeretik a rajzos feladatokat, a nagyobbak sokkal inkább a konkrét tennivalókat. Tehát ne csak az ismeretek megtanulását adjunk fel azoknak, akik kinőttek a rajzolásból, hanem konkrét életfeledatot is: a héten próbáldd élni azt, hogy "nagyobb öröm adni, mint kapni" – és adj, amit csak tudsz. Vagy: Jézus azért jött, hogy szolgáljon, kövesd őt, és szolgálj otthon és az iskolában (házimunka, közmunka, stb.) S utána hittanon, vagy a következő diákmisén kezdjük azzal: hogyan sikerült az előző heti feladatot megvalósítani. – Ezzel nem kevesebbet teszünk, mint elvezetjük a ránk bízottakat a krisztusi elvek életre váltására (vö. Lk 6,46k) és az isteni élet szépségének megtapasztalására

Edward Poppe a kateketika történetének egy ismert alakja. Prédikációjának és hittanóráinak lényeges része volt, hogy mindig egy mottót, egy feladatot adott a következő hétre: mit éljenek a gyerekek. A következő hittanórán megbeszélték a gyermekekkel, mit sikerült tenniök Jézusért, és hogyan élték ezt meg (mit tapasztaltak)

Adventben, nagyböjtben szinte minden hitoktató ismeri azt az élményt, hogy a gyermekek (és fiatalok és felnőttek) legnagyobb öröme, ha Jézus iránti szeretetből napról napra gyakorolnak egy-egy erénygyakorlatot, lemondást stb. - Németországban végeztek egy felmérést felnőttek körében. Megkérdezték, hogy 20-40 év után mire emlékeznek legszivesebben a gyermekkori a hittanból? A legnagyobb arányban adventi jócselekedetekre emlékeztek; arra, amit ők tettek, szeretetből Istenért.

A lélektan szerint lényegesen nagyobb a hatása annak, amit mi magunk megteszünk, mint amit csupán hallunk vagy megtanulunk. A hit terén is érvényes ez, de itt sokkal többről van szó: Jézus azt igéri, hogy aki megteszi az Ő akaratát, annak ő neki ajándékozza saját magát: "Aki szeret... annak kinyilatkoztatom magam"...(vö. Jn 14,21); aki szeret abban Isten él (1 Jn 4, 16); aki szeret, abban benne fogunk lakni (Jn 14,23)

Zefirelli Szent Ferenc filmben van egy jelenet: Ferencet meg akarja érteni és követni akarja egy korábbi gazdag barátja. Ferenc nem sokat foglalkozik vele. Végül azt mondja neki: menj el a császárhoz – akit épp akkor várnak Assisibe - és mondd meg neki, hogy "boldogok a békességszerzők és irgalmasok". Teljesen képtelen megbízatás. A fiatalember elmegy, hatalmas fölvonulás, éljenzés, kürtök szólnak, páncélos testőrök sokasága… Ő mégis odafurakszik a császár közelébe, odakiáltja az evangélium azt a mondatát, amit Ferenc rábízott,. A a katonák a sárba lökik., bolondnak nézik S ő boldogan megy vissza Ferenchez: "megtettem, megtettem!" Itt fordul meg az élete. Megérti Ferencet és követője lesz.

Nem új dologról van tehát szó. ,. Ami új, hogy ezt - az életre való elvezetést, s a tapasztalatok cseréjét - az egész hitoktatásban érvényesíthetjük, nemcsak adventben és nemcsak gyerekeknél. . .

Ifjúsági hittan, felnőtt hittan ott "működik", ahol tesznek valamit. Az "alkotó felnőtt kor" nem bírja sokáig az elméleti okoskodást; ez nem köti le a felnőtteket. S a hittan ellaposodik. A fiatalokat, a felnőtteket az élet érdekli: Mit jelent keresztényként élni, mit jelent a kereszténység a mindennapi életben? A hit a szeretetben válik tevékennyé. Jelenleg a szerzetesek a kispapok képzésének szerves részét képezi a rendszeres szociális munka. A hivatásukat, ami szolgálat ezáltal érthetik meg. Az OICA arra hiv, hogy a katekumeneket hivjuk meg a szeretet konkrét szolgálataira; kórházba, öregek otthonába stb.

4.) Tapasztalat és közösség

A keresztény tapasztalatra legtöbbször a közösség segítségével lehet eljutni. A hittanuló a közösségben talál példát, ösztönzést, hogy a megtanult igazságokat az életébe átültesse. A közösségben és a közösség hatására éli át Isten szeretetét, fényét, békéjét, erejét. (Vö. Jn 17,21; Mt 5,16)

Hogyan építi a közösséget a hittapasztalatok megosztása? Azáltal, hogy aki a közösségben elmondja a tapasztalatát, aktív, alkotó taggá válik. A tapasztalat elmondása mélyíti a közösséget, mert a megnyílásra, bizalomra, elfogadásra, ajándékozásra épül. A különbözőségek ellenére megvalósul az egység, mert az élet szintjén egyenlők vagyunk. Nem számít, hogy valaki autószerelő, operaénekes vagy fizikus.

Az ősegyház közösségét Szent Lukács így mutatja be: mindenük közös volt, a hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke (vö. ApCsel 2,42; 4,32). Tehát nem csak az anyagi javaikat tették közösbe, hanem a lelkieket is. Így valósult meg a közösség.

Fontos, hogy a hittanost vagy katekument reális közösségi tapasztalatra vezessük el. Nem egy idealizált közösséget kell neki bemutatni, hanem a konkrét közösséget, amelyikben hibák, bűnök is vannak. Át kell menni bizonyos kríziseken. Átélni, hogy a keresztény közösségben, az egyházban is vannak problémák, és hogy szükséges megbocsátani, újrakezdeni. Éppen ezek a tapasztalatok, illetve a különböző próbák átélése segítenek egy reális, érett közösségi élethez, egyháztagsághoz; illetve pótolhatatlan segitséget jelenthet, ha el tudja mondani, meg tudja beszélni, , hogyan jutott túl ilyen problémákon és, hogyan dolgozta föl ezeket -

Továbbá a közösségi tapasztalathoz az is hozzátartozik, hogy mindenki részt vállal a közösségben, valamivel építi a közösséget. Egy most megjelent német elsőáldozási könyv(sorozat) – melynek egyik kötete a szülőknek szól, a szülőkre és a gyerekekre egyaránt különféle feladatokat biz: pl. miseelőkészítést, énekek kiválasztását, a felolvasást, hívek fogadását, perselyezést, ministrálást, stb.

5.) A tapasztalat-mondás vagy tanúságtétel feltételei

A tapasztalathoz tehát, ahogy mondtuk, hozzátartozik a megosztás, elmondás, hírüladás is. Ezzel kapcsolatban van talán a legtöbb nehézség, illetve fönntartás.

Nem dicsekvés-e, ha elmondom mit tettem? Kérdezik sokan. Mások szerint pedig ez nem megy a hittanokon, a közösségben.

Ha utána járunk a lelkiségtörténetben, meglátjuk, hogy a szentek, a lelki élet nagy mesteri ismerték, gyakorolták és – bizonyos feltételek betartása mellett - ajánlották a kegyelmi ajándékok másokkal való megosztását.

Avilai Teréz írja: "Megdöbbenéssel kell megállapítanunk, hogy a vallásos emberek, sőt a szerzetesek között is természetes az, hogy világi hiúságokról szívesen beszélgetnek, de ha valaki Isten szolgálatára adja magát, vagy erről beszél, akkor felzúdulnak. Azt hiszem, hogy maga a sátán igyekszik így intézni ezt az ő szempontjából nagyon fontos dolgot, hogy azok, akik igazán szeretni akarják Isten, ezt annyira titkolják. Én azt tanácsolnám a mélyebb lelkiéletet élni akaróknak, hogy igyekezzenek más magukfajta emberekkel barátságot kötni és érintkezni, hogy beszéljék meg egymással azokat az örömöket és szenvedéseket, amelyekkel a lelkiéletben találkoztak. (A belső imáról) Mert ha valaki jó szándékkal beszél ezekről a belső dolgokról, erősen hiszem, hogy hasznára lesz azoknak, akik hallgatják, és a beszélőben is növekszik a szeretet azáltal, hogy továbbadja másoknak Isten ajándékait (Önéletrajz VII. fej.).

A lelki tapasztalatok elmondása természetesen nem a belső élet feltétel nélküli kiteregetését jelenti, még kevésbé a jótettekkel való dicsekvést, vagy az azokban való tetszelgést, hanem Isten megtapasztalt világosságának és örömének továbbadását.

Lisieux-i Szent Teréz írja: "Úgy hiszem, ha egy apró virág beszélni tudna, elmondaná, hogy mit tett érte a Jó Isten, és nem próbálná jótéteményeit eltitkolni. Boldog, hogy elmondhatja mindazt, ami benne szép, mert tudja, hogy, ami jó van benne, azt Isten irgalma tette" (A Kézirat, Bevezető).

Amint említettem a megújulási közösségek, mozgalmak gyakorlatában is fontos szerepe van a megtapasztalásoknak és azok kommunikálásának a közösségben, illetve mások előtt: a karizmatikusok "tanúságtételnek", vagy "bizonyságtételnek" nevezik, Jean Vanier Bárka közösségében8 "megosztásnak", a fokoláre mozgalomban "tapasztalatnak" 9.

A tapasztalatok elmondásának egy jellegzetes formája lehet a következő. A beszélő elmondja, hogy ő miként próbált az isteni szó útmutatása szerint élni és cselekedni, és hogy az igéből táplálkozó élet Isten kegyelméből milyen gyümölcsöket hozott. Vagyis a tapasztalatok rövid történetek megfogható, konkrét eseményekről, amelyekben Isten kinyilatkoztatta magát és cselekedett. A konkrét és életszerű beszámolók bátorítást, teljesebb keresztény életre való indítást jelentenek a hallgatók számára, mert azt tanúsítják, hogy Isten szava valóban tettekre váltható, és Isten valóban működik igéje által.D10

Én azt tapasztaltam, hogy a katekumenátuson túl a szokásos plébániai hittanon, ifjúsági közösségben is lehetséges és nagyon hasznos a Szentírással kapcsolatos vagy más lelki élmények elmondása, lelkünk, életünk megosztása.

Természetesen vannak bizonyos feltételek(!), melyeket meg kell teremteni, illetve meg kell tanítani erre a gyakorlatra katekumenjeinket, hittanosainkat.

  • Az elhatározást, "mottót" (Edward Poppe), kiválasztott szentírási mondatot a közösség tagjaival együtt a közösség vezetője is igyekszik életében a konkrét helyzetekben megvalósítani.
  • A hittanon, illetve a közösségben a hitoktató is számoljon be életéről. Ez egy megnyílást követel tőle, de az ő példáján a hittanulók is mernek megnyílni, belső, személyes dolgaikról beszélni.
  • A fiatalokat meg kell tanítani igazán meghallgatni. Ez azt jelenti, hogy igyekszem a másikra teljesen odafigyelni, tisztelettel és nyitottsággal hallgatni... hogy a másikban Isten titkát hallgatom. A másik ugyanis a tapasztalat elmondásakor egy "szent történetet", Istennel való élményét osztja megTehát nem kritikusan hallgatom, nem vitatkozni akarok vele. Próbálom megérteni, befogadni, végig hallgatni.
  • A vezető elsősorban a saját odafigyelő meghallgatásával segíti a beszélőt, és ad példát a csoportnak, hogyan figyeljenek.
  • Kezdetben könnyebb, ha a közös beszélgetés előtt egy-egy fiatallal, gyerekkel négyszemközt beszélek. Így bátrabban ki meri mondani magát. Aztán, amit elmondott négyszemközt, megkérem, hogy mondja el majd a közösségben, a hittanon is. Egy-két előre megbeszélt tapasztalat után a többiek általában spontán bekapcsolódnak, és ők is elmondják, hogyan sikerült élniük Isten szavát.

6.) Saját tapasztalataim a katekumenátusról

Három éve van plébániánkon katekumen-csoport. Az utóbbi évben próbáltuk – az Országos Lelkipásztori Napok előadásainak hatására is – a teljes katekumenátust bevezetni.

Mindenekelőtt a katekumeneket egy közösségbe kapcsoljuk be. Ez a közösség (különöseképpen a tagok keresztény tapasztalatainak átadásával) segit nekik a lelki előrehaladásban, segit bevezetni őket a szeretetszolgálatba, az apostolkodásba, magába a közösségbe, és általában segitségükre van a megtérésre (Krisztusnak átadott életre) való eljutásban.

A katekumenekkel való együttlétek nem csupán hitismerereteket átadó hagyományos "hittanórák", hanem - bár természetesen megvan a rendszeres helye a hitigazságokkal való ismerkedéseknek is - a fentiek szellemében: lelki tapasztalatcserék. Magukról a hitigazságokról is ugy beszélünk (közösen a csoport hivő tagjaival), hogy elmondjuk saját tapasztalatunkat a hit egy-egy igazságáról (arról, hogy mit jelent számunkra Isten, az ima, Jézus, a szenvedés elfogadása, a szentmise stb.). A katekéziseknek ez a fajtája tapasztalatom szerint egyedülálló módon leköti a felnőtteket és fiatalokat, és meghivja őket arra az életformára, azokra a tapasztalatokra, amelyekről beszámoltunk nekik.

A katekézisek mellett megtartjuk a katekumenátus lépcsőfokokait és az azokat jelző liturgikus ünnepléseket is. Ilyen szertartások pl. a katekumenek befogadása, szentírási ige kiválasztása, hitvallás átadása illetve annak ünnepélyes felmondása, a kereszt-átadása stb.,.

Nagy hatással vannak ezek a szertartások nemcsak a katekumenekre, hanem az egész keresztény közösségre. Témánkkal kapcsolatban különösen kiemelnék két szertartás szépségét.

A Befogadás szertartásában megkérdezzük a jelölttől: "Te a Szentírás melyik igéjét választottad útmutatóul magadnak, és miért éppen ezt?" A szentirási ige kiválasztásával tapasztalatunk szerint a katekumen elindulhat afelé, hogy a Szentírást magára alkalmazza, életében aszerint éljen. S amikor a liturgiában erről a tapasztalatáról tanúságot kell tenniük, a legtöbben könnyebben szólalnak meg, mint godoltam volna, mert ténylegesen tapasztalat, élet van mögöttük. Könnyen elmondják, hogy miért ezt az Igét választották, és mit jelentett az életükben.

Hasonlóan élmény volt számomra is megélni velük a hit ünnepélyes "megvallásának" szertartását. Az is fontos ilyenkor, hogy kívülről tudják a Hitvallást, de itt elsősorban nem erről van szó. "A szertartás célja, hogy a katekumenek megtanulják, kötelességük tanúságot tenni a hitről." (OICA 4.). Én például . megkérdeztem, hogy "mit jelent neked a hitvallás?", illetve "mi az, ami különösen megfogott belőle?" Óriási hatása volt, amikor a jelölt több száz ember előtt elmondta, hogy őt a föltámadás fogta meg, vagy az egyház, és elmondta, hogy mit jelent neki az egyház, a közösség, máris mennyire megtapasztalta, hogy Isten jelen van a közösségben, és fényt kapott a problémáira, az egész életére.

(Egyébkén tavalyi katekumen-csoportunkban ketten leszoktak a dohányzásról. Senki nem mondta nekik. Már régen szerették volna ezt a lépést megtenni, de nem volt hozzá erejük. A közösségben erőt éreztek, hogy megszabaduljanak ettől a szenvedélyüktől, s egyik a másik példáján is felbuzdulva sikeresen leszokott.)

A katekumenátusbeli lépcsőknek köszönhető a katekumenek erős egyházélménye és az a vágyuk, hogy aktív tagjai legyenek a plébániai közösségnek. Négyen maguktól jöttek oda hozzám, és megkérdezték, mit tehetnének a plébánián, miben segíthetnének. Több katekumenben fölébredt a missziós vágy is, hogyan lehetne a lakótelepen lévőket megszólítani, meghívni: Konkrét ötletekkel jöttek, és több dolgot meg is valósítottak. (Gyerekeknek: gyors és gépírás, főzés, korrepetálás, pozitív tartalmú rap tanitása, újakkal való törődés, stb.).

Előadásom elején ebből a tézisből indultam ki: A felnőttek hitbe való bevezetéséhez nem elég kezükbe adni egy könyvet, legyen az a legkorszerűbb hitbemutatás, vagy akár maga a Szentírás. A felnőtt hittanulókat a Krisztusnak és az Egyháznak átadott életre kell elvezetni. Jézus is azt mondja a Hegyi beszédben: "Nem mindaz, aki azt mondja: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, Csak az, aki mennyei Atyám akaratát teljesíti." (Mt 5,21) A Jakab levélben pedig ez áll: "Legyetek megvalósítói az igének s ne csak hallgatói, különben önmagatokat csaljátok meg" (1,22). - Erre hiv a katekumenátus régi és új rendje... S ez egész katekézisünk (olykor elfelejtett) alaptörvénye.


Jegyzetek:

1 Mélyrehatóan elemzi a kérdést: H. Stenger: Az elfelejtett dimenzió- az emberi kapcsolatok empirikus teológiája felé c. irása, Mérleg 1974/1o,217-231; a témához vö. a Communio 1997/3 vallási tapasztalatról szóló tematikus számát. Vö még: L. Giussani: A keresztény a tapasztalat útján, Budapest (Vigilia), 1994
2 J.M.R. Tillard: Le "sensus fidelium": réflexion théologique (Foi popoualire foi savante) Paris 1976; M. Cerini: A Szeretet-Isten, Új Város 1994. 12.o. ;
3 Credo ut intelligam!!
4 C. Vagaggini: Esperienza, in: Dizionario Enciclopedico di Spiritualita, Roma 1975, 720 k.
5 in: M.Cerini i.m. 13.old.
6 V.Lossky: La teologia mistica della Chiesa d'Oriente, Bologna 1967; vö. P.Evdokimov:L'amore folle di Dio, Roma 1981, 43
7 A Katekézis Általános Direktoriuma, Roma 1997, Budapest 1998
8 A kérdés jó lélektani és pedagógiai elemzését adják J. Vanier: A közösség, Budapest 1995 c. könyvében a témáról szóló részek pl. 240 k, 290k, 324k.
9 vö. Ch. Lubich: Éljük az Igét, Roma 1980; Életünk az Ige, Budapest 1994. c. kötetei
10 Vö. Éljük az Igét, Roma 1980, 6-7