I. BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK

1) Miért van szükség katekumenátusra?

A katekumenátus bevezetését sokan örömmel köszöntik, mások félnek tőle. Mi is a katekumenátus célja? És mi magyarázza a félelmet? Több ok is lehet, amit megijeszt többeket:

Talán előszöri az, hogy lelkipásztoraink - a nagy paphiány következtében - túlterheltek, sokan méghozzá idősek is. Aki a meglevő munkáját is alig tudja ellátni, mert oly sok van, az már a gondolatától is megretten annak, hogy valami új feladattal akarják terhelni.

Továbbá mert megszoktuk, hogy a ma is gyakorolt lelkipásztori eljárásaink hosszú időn át elegendőnek bizonyultak; - megszoktuk, hogy egyes kurzusok elvégzése, előadássorozatok meghallgatása, egy bizonyos ismeretanyag elsajátítása után szentségekhez vezettük a szentséget kérőket (főleg a felnőtteket). És sokszor fáradtak vagyunk a sok munka között végiggondolni, hogy miért is van szükség valami újra...

Viszont észre kell vennünk, hogy a hagyományos lelkipásztorkodás sok eleme ma már nem működik. Maga II. János Pál és az egyház vezetése hív "új evangelizációra". S ez nem csupán nagyobb lelkipásztori erőbedobást jelent: hanem egy új gondolkodást a lelkipásztorkodásban...

Melyek azok a tények, amelyeket a pápa és az egyház felelősei látnak, s melyek egy új lelkipásztorkodásra, új evangelizációra hivnak?

A paphiány: A vatikáni statisztikai évkönyv szerint Magyarországon 1990-ben 3084 pap volt, 1998-ra mindössze 1863 egyházmegyés (és 388 szerzetes) pap maradt. S ezeknek átlag életkora is a 60 körül mozog. A következő évtizedben még hatalmas visszaesés előtt állunk!

A hívek számának visszaesése, a gyakorló katolikusok fogyása: Magyarországon az 50-es években a népesség 50-60 %-a járt templomba, ma kb. 12 %-a. S mivel ezeknek nagyobb része is idős, további visszaesés várható. Hasonló a visszaesés a nyugati országokban is: A 60-as évek 50 %-os templombajárásából a 90-es évekre 20 % körülire esett a vasárnaponta templombajárók aránya... S mindezzel egyidőben a közösségi vallási mozgalmak, szekták hódítanak... és híveik lelkesek és elkötelezettek. A legnagyobb katolikus országban, Brazíliában az utóbbi 5 év alatt a szekták a 5 millió katolikusnak keresztelt embert hódítottak el. A pápa 1999-es amerikai utján is beszélt a szekták kihívásáról, s arról hogy van amit tanulhatunk tőlük (pl. a közösségépitést, a hivek felelős bekapcsolását a közösségek életébe stb.)

Mi az oka a nagy keresztény egyházak krízisének? A pápai dokumentumok is beszélnek erről! - A hagyományos közösségi társadalom - a "népegyház" -, amelyet átjártak a keresztény erkölcs normái, mely összefonódott a keresztény kulturával, szétesett. A népegyház korában természetes volt, hogy akit megkereszteltünk, szentségekhez vezettünk, azt egy keresztény szellemű falusi közösség, illetve társadalom megtartotta. Ma ez megszűnt. Ma a megkeresztel embernek egy vallástól idegen világban kell élnie. Ma tehát vagy új közösségek születnek - írja Ratzinger bíboros a "Föld sója" c könyvében (208-209.old) - vagy szétszélednek híveink; s leginkább azok, akiknek csak rövid ideig hirdettük a hitet, akiket röviden készítettünk fel a szentségekre, akik nem jutottak el egy mélyebb megtérésre, s nem kapcsolódtak be az egyház valamely közösségébe (vö. KÁD 58).

A tények mutatják, hogy - bár Magyarországon Európa szerte a legmagasabb a 7 éven felüli kereszteltek száma (a Vatikáni Statisztikai Évkönyv szerint 90 óta mintegy a keresztelések 9 %-a), sajnálatosan ezeknek nagyon kis százaléka válik élő kereszténnyé, többségük - nagy részben a ki nem elégitő felkészités következtében - eltűnik a megkereszteltek névtelen tömegében.

Ezek tehát az okok, amelyek a pápát, az egyházat "új evangelizációra" hívják. S ebben az új evangelizációban van fontos szerepe a katekukmenátus bevezetésének - irja a KÁD.

Mert milyen célt tűz maga elé a katekumenátus? Nem azt mondja meg, hogy milyen anyagot kell megtanulnia, vagy hogy mennyi ideig kell oktatásra járnia valakinek ahhoz, hogy megkereszteljük... Hanem azt keresi: hogyan tudjuk a szentségre készülőt elvezetni a benső megtérésre, a Jézussal való benső kapcsolatra, valamin az élő egyháztagságra. E célt hivatott szolgálni a katekumenátus.

Bármilyen súlyos lelkipásztori-gyakorlati kérdéseket vet fel mindez, de a kihívás nyilvánvaló. 1) Ez az ami megfelel Jézus tervének és a szentségek logikájának. 2) S ha lelkipásztorkodásunk nem azt célozza, hogy az egyházban új elkötelezett keresztények szülessenek, akkor templomaink tovább ürülnek, falvaink pap és hivő nélkül maradnak.

2) Megtérés és közösség

A katekumenátus célja nem az, hogy visszaállítsa az egyház ősi liturgiáit. Célja, hogy a (beavató) szentségekhez csak mélyen hivő embereket járuljanak; olyanok akik nem csupán végigjártak valamilyen kurzust vagy levizsgáztak valamilyen hittankönyvből, hanem akik átadták életüket Jézus Krisztusnak, akik belekapcsolódtak az egyházi (plébániai) közösségbe, s az egyház élő és apostoli tagjai kívánnak lenni. (Vö. a MKPK katekumenátusról kiadott dokumentuma (= FK)1 bevezetőjének 4. pontja és számos helyen az OICA.)

Hogyan tudjuk elfogadtatni a szentséget kérőkkel a hosszú felkészülési időt? - kérdik sokan. Válaszunk: Nem szabad az időre tenni a hangsúlyt - sem önmagunk számára, sem a hivekkel való beszélgetésekben -, hanem a megtérésre. Mikor kerül sor a keresztségre? - kérdezik. - Amikor eljutsz Jézus mélyebb ismeretére, szeretetére, a szerinte való életre; s amikor élő tagjává válsz a keresztény közösségnek. Amikor mindez alapfokon megvalósul, akkor leszel katekumenné. Akkor fogad be a keresztény közösség.

Természetesen egy ideig találkozunk még olyanokkal is, akik csak át akarnak esni a szentségeken. Ezekkel nehezebb a beszélgetés. De a cél náluk sem lehet más! - Fontos azonban, hogy lelkipásztor ilyen esetekben se legyen türelmetlen (a füstölgő mécsbelet ne oltsa ki), hanem türelmes szeretettel mutasson rá a megtérés pótolhatatlanságára. Előfordul, hogy valaki első meglepetésében háborog vagy elmegy, de - ha szeretettel fogadtuk, s megmagyaráztuk neki, hogy mennyire ésszerű, hogy a hit szentségéhez csak az járulhat, aki komolyan hisz - lehetővé tesszük számára, hogy elgondolkozzon, és később visszajöjjön.

Ha a hitben előrehaladó életre tesszük a hangsúly, akkor a lépcsőzetesen következő liturgiák segítenek, hogy maga a jelölt szembesüljön a kérdéssel, vajon ő érett e már (Pl. arra, hogy az egész közösség előtt megvallja a hitét a Befogadásnak- vagy a Hit megvallásának szertartásában). S akkor sokszor ő maga mondja, hogy még nem vagyok érett.

3) Katekumenátus - nemcsak a keresztség előtt állók számára

Régen a katekumenátus a keresztelendők útja volt. Ma az egyház nemcsak őket hivja erre az útra, hanem mindazokat akik ifjú vagy felnőtt korukban szeretnének beavató szentségekhez (keresztséghez, szentáldozáshoz vagy bérmáláshoz) járulni, és azokat is, akik ugyan mindezekben a szentségekben részesültek, "de nem gyakorolták vallásukat, s így a hitoktatás és a szentségekhez járulás csupán gyermekkori emlékként él bennük." (FK 43).

Sőt a katekumenátus nemcsak a felnőtt szentséget felvevők útja, hanem - amint a Katekézis Általános Direktóriuma írja - "minden katekézis modellje " (KÁD 59). Ez azt is jelenti, hogy a megszokott elsőáldozásra és bérmálásra való készületet is a katekumenátus mintájára kell alakítanunk: Egyrészt - természetesen - ezeknek a szentségeknek is a megtérés és az egyházi közösséggel való élő kapcsolat felé kell vezetniük. Másrészt - amit sok hazai plébánián is elkezdtek már - ezeket a szentségi felkészüléseket is gazdagíthatjuk a katekumenátus egyes liturgiáival, illetve az elsőáldozók mellé is választhatunk kezest (nagyobb fiatalt, felnőttet), aki lelkileg támogatja őket. (A kezesek állitása elsőáldozók mellé sok plébánián működik már, jó eredménnyel)

S talán a legjelentősebb felismerés a szentségekhez járuló gyermekek esetében, hogy ők csak szüleik által juthatnak el tartós megtésére és egyházhoz kapcsolódásra; ezért világszerte és hazánkban is sok plébánián a gyermekek katekukmenátus-jellegű szentségi felkészitése során első célul a szülőkkel való foglalkozást tűzték (vö.FK 45; KÁD 226-227).

4) Az első lépés egy kis "befogadó" csoport kialakítása

A katekumenátusnak és az egyház újabb lelkipásztori jellegű megnyilatkozásainak újdonsága a mai lelkipásztorkodás számára, hogy minden eddiginél jobban hangsúlyozza a közösség fontosságát.

A népegyház korában a közösség adottság volt, ezért nem kellett azt külön létrehozni. S a közösség (a falu stb.) megtartotta a szentséghez járulót a vallás útján. Ma viszont a közösséget létre kell hozni, hogy meg tudja tartani azokat, akiket szentségekhez vezetünk, akik a hithez akarnak csatlakozni. "Terméketlenség veszedelme fenyegeti a katekézist, ha a ketekument nem fogadja be olyan közösség, amely a hitből él." (FK 8; vö. CT 24)

De mit csináljon az, akinek plébániáján nincs élő közösség? A katekumenátus szellemében való gondolkodás és cselekvés önmagában is út lehet, amely a kisebb, élő, befogadó közösség-csoport kialakításához vezet.

A csoport egyszerű módon létre jöhet. - Egy példa: Jelentkezett a falusi plébánián két személy akik a keresztséget kérték. A katekumenátus szellemét ismerő plébános megszólított néhány templomba járó hívét: "Nagy szükségem volna rád, hogy segíts ezeknek a szentségek iránt érdeklődőknek felkészítésében..." - Ilyen meghívásokkal létrehozott egy kis "befogadó csoportot". A katekumenátus végére maguk e csoport tagjai (a régi hivők) alakultak át a leginkább: rendes-langyos templombajárókból apostoli keresztényekké, akik a következő években a pap munkatársai lettek.

Egy másik példa: Egy falusi plébános rendszeres megbeszélésekre, hittanokra hívta az elsőáldozásra készülő gyermekek szüleit, hogy tudjanak segíteni gyermekeinek a katekumenátus szellemében történő elsőáldozási felkészülés során. A mintegy 20 megjelenő szülő közül kiválasztotta azt a 4-5-öt, akiket legalkalmasabbnak talált, s felkérte őket, hogy legyenek segítségére e szülői összejövetelek előkészítésében. Így a kéthetenkénti összejövetelekre e kiválasztott szülőkkel készültek fel a szabadon maradt heteken. Előre átbeszélték velük a sorra következő témákat, s azt is, mit jelent az ő életükben Isten léte, a szentirás, az imádság, a gyónás, az áldozás stb. Ezt elmondták a következő összejövetelen, a vallásban kevésbé járatos szülők előtt. Ez a kisebb csoport rövidesen az összejövetelek igazi hordozójává vált. Később azt is szétosztották maguk között, hogy a szülői hittanra járók közül ki kivel törődik személyesen (ki kit hív meg a következő találkozóra stb.). A következő évben, a soron következő elsőáldozók szüleinek csoportját már jelentős részben az előző évi "előkészítő" csoport vezette (a lelkipásztor távollétében maguk le tudták vezetni az összejöveteleket).

1. Miben áll tehát a "befogadó csoport" feladata ?

a) Először is 1. testvéri szeretettel fogadják az összejöveteleken az újakat, illetve a megtérőket, 2. majd a későbbiek során személyesen törődnek velük 3. és kapcsolatba hozzák őket a plébániai közösség többi tagjaival;

b) a katekézisek első felében a lelkipásztorral együtt adják elő a katekézis anyagát (vagy vezethetik maguk is a katekézist, megfelelő könyv alapján): elmondják az éppen esedékes témáról való személyes élményüket (pl. kicsoda számukra Isten, Jézus, mit jelent életükben az imádság, a bűnbánat, a szentmise, hogyan próbálják életükben megvalósítani a hit alapvető igazságait stb.) .

c) a katekézisek második felében - a csoportos beszélgetésben - segítik megszólalni az újakat. Minden katekézis ad valamilyen feladatot a következő találkozásig tartó időre (pl. gyakorold az "ellenség-szeretetet"; vagy minden este csendesülj el, és gondold át napodat Isten jelenlétében stb.), amit természetesen a befogadó-csoport is gyakorol. A következő találkozás második felében kisebb csoportokban arról beszélgetnek, hogyan sikerült e feladatokat megvalósítani. Fontos, hogy a befogadó-csoport tagjai először is maguk tudják elmondani, mit jelentett az ő életükben az elhatározás. De utána kérdezzenek rá a hit iránt érdeklődőkre is: "és neked hogyan sikerült megvalósítanod ezt az elhatározást a múlt találkozás óta?". Itt válik valóra a katekumenátus egyik újdonsága, hogy a nemcsak anyagot közöl, hanem életformára segít. - Amit korábban inkább csak a papok csináltak - hogy a lelki életben való előrehaladásra vezettek - , az itt a katekumenátusban közreműködő (vagy azt vezető) világi csoport segítségével valósul meg. S mennyire fontos ez a paphiányos világban!.

2. Az egyház és a plébánia-közösség sajátos képviselői a "kezesek" is, akik személyes kapcsolatukkal, példájukkal elsőként támogatják a jelöltet-katekument (s akik természetszerűen nagy arányban a katekumenátust hordozó csoport tagjai közül kerülhetnek ki): "A katekumeneknek a kezesek és az egész keresztény közösség példájától támogatva... kell megtanulniuk mélyen imádkozni, tanúságot tenni hitükről, folytonosan Krisztus várásában élni, követni az Ő indításait, s gyakorolni a felebaráti szeretetet egészen önmaguk megtagadásáig" (OICA 19) .

Túl kell lépnünk tehát azon a gyakorlaton, hogy a pap maga készíti fel a szentségre készülőket. Ezek ugyan lehetnek szép találkozások, általában azonban a papoknak legtöbb helyen nincs elég idejük, továbbá az így felkészülteknek nem alakul ki kapcsolatuk hívő világiakkal, és ezért nem képesek bekapcsolódni a plébánia közösségébe!


Jegyzet

1 Felnőttek beavatása a keresztény életbe — Felnőttek Katekukmenátusa (FK), Budapest 1999 (A MKPK kiadása) — Ha a következőkben az FK mellett csupán egy számot jelzünk, ez a püspöki kar lelkipásztori bevezetőjének megfelelő számára utal.