"C" év

VIRÁGVASÁRNAP

evangélium (Passió): Lk 22,14-71

A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése Szent Lukács evangélista szerint.

Amint elérkezett az óra, Jézus asztalhoz telepedett apostolaival együtt.
Így szólt hozzájuk: "Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielõtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában." Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: "Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szõlõtõ termésébõl addig, amíg el nem jön az Isten országa."

Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: "Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.

De nézzétek, az áruló keze is rajta van az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, amint el van rendelve, de jaj annak az embernek, aki elárulja." Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ezt megteszi.

Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük a nagyobb.
Erre ezt mondta nekik: "A királyok uralkodnak a népeken, s akik hatalmat gyakorolnak fölöttük, jótevõiknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha a szolga volna. Mert ki a nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál.

Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Ezért nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.

Simon, Simon, a sátán hatalmat kért magának fölöttetek, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy meginogj a hitedben. Amikor majd megtérsz, te erõsíted meg testvéreidet."
"Uram - felelte Péter -, kész vagyok arra, hogy a börtönbe, sõt a halálba menjek veled!"
Õ azonban így válaszolt: "Péter, mondom neked, mielõtt ma megszólal a kakas, háromszor tagadod le, hogy ismersz engem."

Aztán tovább beszélt hozzájuk: "Amikor elküldtelek benneteket erszény, tarisznya és saru nélkül, szenvedtetek-e hiányt valamiben?"
"Semmiben sem" - felelték.
"Most azonban - folytatta -, akinek van erszénye, vegye elõ, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját, és vegyen rajta kardot.
Mondom nektek, be kell következnie annak, amit az Írás rólam mond: 'A gonosztevõk közé számították'. Sorsom ugyanis beteljesedik."
"Uram - mondták -, nézd, van itt két kard!"
Erre csak annyit mondott: "Elég."

Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák-hegyére. A tanítványok is követték õt. Amikor odaért, azt mondta nekik: "Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!"
Azután mintegy kõhajításnyira eltávozott tõlük, és térdre borulva imádkozott: "Atyám, ha akarod, vedd el tõlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!" Ekkor megjelent neki az égbõl egy angyal, és megerõsítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még kitartóbban imádkozott. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre.
Majd abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz, de a szomorúságtól alva találta õket. Rájuk szólt: "Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!"

Mielõtt még befejezte volna szavait, egy csapat érkezett. Júdás vezette, egy a tizenkettõ közül. Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. Jézus megkérdezte: "Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?"
Amikor a tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték: "Uram, rántsunk kardot ellenük?" Egyikük mindjárt le is sújtott a fõpap szolgájára, s levágta a jobb fülét.
De Jézus leintette: "Hagyjátok, elég!" Aztán megérintette a szolga fülét és meggyógyította.
Az ellene kivonult fõpapoknak, a templomõrség tisztjeinek és a véneknek pedig ezt mondta: "Mint egy rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal! Naponta ott voltam a templomban veletek, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé."

Miután elfogták Jézust, a fõpap házába vitték. Péter messzirõl kísérte. Az udvar közepén tüzet raktak, és körbe ülték. Péter is közéjük ült. Egy szolgáló meglátta, hogy ott ül a tûznél. Szemügyre vette, aztán megjegyezte: "Ez is vele volt."
De Péter tagadta: "Asszony, nem is ismerem õt."
Nem sokkal ezután más valaki is észrevette. "Te is közéjük tartozol" - szólt neki.
Péter tiltakozott: "Ember, nem tartozom közéjük."
Alig telt el egy óra, valaki ismét bizonygatta: "De igen, ez is vele volt, hiszen galileai."
"Ember - tagadta újra Péter -, nem tudom, mit beszélsz." Még ki sem mondta, máris megszólalt a kakas.
Az Úr megfordult, s rátekintett Péterre. Péternek eszébe jutott, mit mondott neki az Úr: "Mielõtt ma megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem." Akkor Péter kiment és keserves sírásra fakadt.

Az emberek, akik õrizték Jézust, csúfot ûztek belõle és bántalmazták. Szemét bekötözték, és kérdezgették: "Találd el, ki ütött meg?" És mindenféle szitkokat szórtak rá.

Mihelyt megvirradt, összegyûltek a nép vénei, a fõpapok meg az írástudók, és tanácsuk elé állították. "Ha te vagy a Messiás - szólították fel -, mondd meg nekünk."
Így válaszolt rá: "Ha megmondom is, nem hiszitek el. Ha pedig kérdezlek benneteket, nem feleltek. De az Emberfia mostantól fogva a hatalmas Isten jobbján fog ülni."
Erre egyszerre közbevágtak: "Tehát te vagy az Isten Fia?"
Õ pedig ezt mondta nekik: "Ti mondjátok, hogy én vagyok."
"Mi szükségünk van még tanúkra? - mondták erre. - Magunk hallottuk a saját szájából."
Ezzel fölkerekedett az egész testület, és Pilátushoz kísérték.

Ott vádolni kezdték: "Azt tapasztaltuk - mondták -, hogy tévútra vezeti népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt állítja magáról, hogy õ a Messiás-király."
Pilátus megkérdezte tõle: "Te vagy-e a zsidók királya?"
"Magad mondod" - felelte.
Pilátus erre kijelentette a fõpapoknak és a népnek: "Nem találom semmiben bûnösnek ezt az embert."
De azok erõsködtek: "Tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Júdeáig."
Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy Galileába való-e. Amikor megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki azokban a napokban éppen Jeruzsálemben tartózkodott.

Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Régóta szerette volna látni, mert sokat hallott felõle, s remélte, hogy valami csodát tesz a jelenlétében. Sokat faggatta, de õ nem méltatta feleletre. A fõpapok és az írástudók is elmentek, és hevesen vádolták. Heródes akkor udvarával együtt gúnyt ûzött belõle. Csúfságból fehér ruhába öltöztette, aztán visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek; azelõtt ugyanis haragban voltak.

Pilátus ismét összehívta a fõpapokat, a véneket és a népet, s így szólt hozzájuk: "Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek. És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom."
Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egy foglyot. Az egész nép akkor kiáltozni kezdett: "Vesszen el! Bocsásd szabadon Barabást!". Barabást a városban történt lázadás és gyilkosság miatt vetették börtönbe.
Pilátus ismét hozzájuk fordult, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. De tovább ordítoztak: "Keresztre! Keresztre vele!"
Harmadszor is megkérdezte: "De hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok, amiért halálra kellene ítélnem. Megfenyítem és szabadon bocsátom." De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban kiáltoztak, hogy feszítse keresztre.
Erre Pilátus úgy határozott, hogy enged követelésüknek. Szabadon engedte hát kérésükre azt, aki lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe, Jézust meg kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint.

Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezõrõl tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után.
Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. Jézus hozzájuk fordult: "Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok! Inkább magatokat sirassátok és gyermekeiteket, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a magtalanok, és akik akik nem szültek és nem szoptattak. Akkor majd kiáltani fogjáka hegyeknek: Omoljatok ránk! És a domboknak: Takarjatok el! Mert ha a zöldellõ fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?"
Két gonosztevõt is vittek vele, hogy kivégezzék õket.

Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott keresztre feszítették, s a gonosztevõket is vele, egyiküket jobbról, másikukat balról. Jézus pedig ezt mondta: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek." Ruháján sorsot vetve megosztoztak.

A nép bámészkodott, a fõtanács tagjai gúnyolódtak: "Másokat megmentett - mondták -, most mentse meg magát, ha õ a Messiás, az Isten választottja."
Gúnyt ûztek belõle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: "Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!" - mondták.
Feje fölé görög, latin és héber nyelvû feliratot tettek: "Ez a zsidók királya."

Az egyik fölfeszített gonosztevõ káromolta: "Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is."
A másik rászólt: "Nem félsz az Istentõl? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó büntetését kapjuk. De ez semmi rosszat nem tett." Aztán hozzá fordult: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz uralmadban."
Ezt válaszolta neki: "Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban."

A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet." E szavakkal kilehelte lelkét.

Amikor a százados a történteket látta, dicsõítette az Istent, s azt mondta: "Ez az ember valóban igaz volt." Az egész kíváncsi tömeg, amely összeverõdött, a történtek láttán mellét verte, és szétoszlott. Jézus ismerõsei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabb állva nézték mindezt.

Volt egy József nevû tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevû városából származott, és maga is várta az Isten országát. Tagja volt a tanácsnak, de nem értett egyet a határozattal és az eljárással. Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, amelyben még nem feküdt senki. A készület napja volt, amikor a szombat fényei már világítottak.
A Galileából érkezett asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a holttestet. Hazatérõben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.


Vissza a lap elejére

Vissza a perikópák nyitólapjára

Vissza a LelkiLapra