A Pilisszentiváni Egyházközség lelkiségi értesítõje

1998/6. március 22.

Elmélkedés

NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA

olvasmány: Józs 5,9a10.-12
szentlecke: 2Kor 5,17-21
evangélium: Lk 15,1-3.11-32

Jézus példabeszédében a fiú elhagyja apját, önállóan, segítség nélkül akar élni, szülői támogatás nélkül. A szükség azonban beismerésre készteti: nem boldogul egyedül, szüksége van atyjára. Az apja pedig kitörő örömmel fogadja visszatérő fiát, mire a másik fiút féltékenység és harag tölti el.
Hányszor hagyom el én is Atyámat, hányszor választom a széles, kényelmesnek ígérkező utat a keskeny és külső szemlélő számára rögösnek, értelmetlennek tűnő ösvény helyett? Hányszor indulok el önfejűen, a magam erejében bízva, szinte nap mint nap kizárva Istent életemből? Szomorúan ismerem be, hogy bármennyire is szeretném, képtelen vagyok az Atya támogatása nélkül élni. Újra és újra visszasomfordálok hozzá, és lehajtott fejjel mondom: "Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened!"
Isten azonban végtelen szeretetében mindannyiszor visszafogad, sőt örömujjongás közepette ültet maga mellé.

Vajon én mit érzek a visszatérő testvér láttán? Haragot és féltékenységet, mint az idősebb testvér, vagy tudok szívből örülni, a testvér visszatérésének?

"Végre is a te szereteted győzött, és én a tied vagyok, mesterem, bará tom, jegyesem, Atyám, Itt vagyok a szívedben! Mit akarsz, hogy tegyek?"

XXIII. János pápa


NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA
olvasmány: Iz 43,16-21
szentlecke: Fil 3,8-14
evangélium: Jn 8,1-11

A farizeusok ismét próbára akarják tenni Jézust, ezért egy bűnös asszonyt visznek eléje, hátha Jézus nem állja ki a próbát és viselkedésében találnak okot arra, hogy bevádolják. Jézusnak ebben az élethelyzetben is megmutatkozik józan látásmódja: tudja, hogy nem csak az asszony bűnös, de a farizeusok is, akik pedig magukat makulátlannak tartják. Nem csak a mindenki számára kézzelfogható, nyilvánvaló bűnt, a házasságtörést veszi észre, hanem rávilágít a farizeusok bűnére is, amely nem nyilvánvaló, de a szív legmélyén ülő veszélyes bűn. A farizeusokhoz hasonlóan mi is hajlamosak vagyunk más bűnét észrevenni, de a sajátunkat önmagunk előtt is palástolni. Jézus minden bűnt — a nyilvánvalót és a rejtettet is — komolyan vesz. Ezzel szemben a mai világban egyes bűnök már teljesen elfogadottakká váltak, pl. a házasságtörés, a válás sem megy bűnszámba manapság.

Észreveszem-e nemcsak mások, hanem saját bűneimet, hibáimat is?

Jézus viselkedésével megmutatja, milyen az Atya: ismeri minden hibánkat, de azokat nem rója fel nekünk, amennyiben őszintén beismerjük azokat. Az Atya végtelen irgalmában megbánt bűneinket "elfelejti" és ismét kedves gyermekei vagyunk. Pál apostol a mai szentlecke-részben ezt írja: "Felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van."

Elfelejtem-e bűneimet, miután azokat megbántam, vagy tovább rágódok-e rajtuk, ezzel gátolva azt, hogy teljes energiámat Isten rólam alkotott tervének szolgálatába állítsam?

"A bűn az Istentől eredő élet ellen irányul, és végül a természetes élet szétrombolásában tombolja ki magát."

Romano Guardini


Szentek példája

Paolai Szent Ferenc
1426-1507

Ferencet a mai keresztények nem tudják első látásra megérteni. Aszkézise "öngyilkosságnak" és világmegvetésnek tűnik. A személyét körülvevő csodák és csodás események hihetetlennek tűnnek, sőt sokunkban talán gyanút is ébresztenek.

Szüleiről annyit tudunk, hogy sokáig rettegésben éltek, hogy házasságuk gyermektelen marad. Szent Ferenchez fordultak és kérésük teljesítése esetére azt ígérték, a gyermeket róla nevezik el és a ferencesek rendjébe adják.

Ferencet már fiatalon undorral töltötte el a reneszánsz főpapok fényűző élete. Hamarosan elhagyta a kolostort, és egy barlangban húzta meg magát. A hagyomány szerint vadászok nemsokára fölfedezték és hírét vitték. Ennek következtében rengeteg ember kereste föl, akik lelki segítségért fordultak hozzá, és meg akarták osztani pusztai magányát. Ferenc ezért kápolnát emelt és így létrehozta a "legkisebbek" (minimi) későbbi rendjének alapjait." További tanítványok érkezésekor engedélyt kapott, hogy megalapítsa saját közösségének első kolostorát. Ferenc az építkezést csodáival segítette: ha nem volt víz, forrást fakasztott, ha elfogyott a munkások élelme, megszaporította a kéznél lévő kenyeret. Csodatevő adományát elsősorban a szükséget szenvedő emberek javára fordította, betegeket gyógyított és halottakat támasztott életre.

Önmagától és övéitől vezeklő életet kívánt meg: a rend követelményeihez tartozott pl. az egész éves hústilalom. A ravaszságáról és hűtlenségéről hírhedt XI. Lajos rávette a pápát, hogy Ferencet Franciaországba engedje. A király csodás gyógyítást várt tőle, ő azonban megmondta a betegnek, hogy meg nem gyógyíthatja, de előkészítheti a keresztény halálra. XI. Lajos elfogadta a Szent ajánlatát, és ennek köszönhetően tiszta lélekkel halt meg.

Franciaországi útja a rend számára is nagy sikerrel járt: a király kolostorokat ajándékozott neki. A rend Itálián és Szicílián kívül Spanyolországba, Ausztriába és Németországba is hamarosan eljutott.
Élete az alázatos önzetlenség példája lehet számunkra.


Egyházközségünk életébõl

A Pápa szavaival élve a kereszténységnek e szeretet civilizációját kell felépítenie. Községünkben a feladat ugyanez. Ha sikerül, az nem saját erőnkből, vagy alkalmasságunkból fakad majd, hanem mert Jézus megígérte, és Lelkét közénk is elküldte. Most alakuló munkaközösségeinket ezért elsősorban nem szabályzat, vagy törvény, de nem is az elvárások mozgatják, hanem a köztük lévő szeretet, az Istennel való kapcsolat mélysége. - Jézust is ez éltette. Ha a jézusi szeretetet kezdjük élni, szükségszerűen a fennálló világ ellentétjeként - kontrasztjaként - jelenünk meg. Mert nem fogadjuk el és nem vesszük életünkbe a válást, az abortuszt, az eutanáziát, a fogyasztói szemléletet, az ösztönök kielégítését, a szabadosságot stb. Ez nagyobb elkötelezettséget kíván, - komolyan kell vennünk hitünket - de hatása így egyértelmű. Történelmi- és világszerte ismert tapasztalat, hogy ha közösségeink, családjaink valóban Jézusból merítenek só- és kovászként járják át környezetüket, így lesznek a remény forrásai.

Vissza a lap elejére

Vissza az ÖRÖMHÍR honlapjára

Vissza a LelkiLapra